Holdkunyhó

Csahos, a szomszédom kutyája szerelmes.
Ilyenkor előfordul, hogy gazdája legnagyobb elővigyázatossága ellenére is meglóg, és követi a természet hívó szavát. Szabadságának útvonala a kertemen át vezet, így láthatom, hogy milyen elégedetten, peckesen galoppozva tart hazafelé.
Nevetve nézem, Csahos testbeszéde mindent elárul. Ma ő volt a győztes kan.
Bezzeg a gazdi nem ilyen megértő, alig telik el néhány perc, Csahos szűkölő vinnyogása hallatszik át, melyből tudom, hogy Haragos Gazdi kiadós vesszőzéssel próbálja kutyáját jobb belátásra bírni. Azaz megnevelni. Azaz leszoktatni a kutyálkodó kutya-sexről.
Pedig tudhatná, hogy Csahos bármilyen hűséges is, inkább elpusztul, de az ősi, hívó szónak fog engedelmeskedni, és az ösztöneiben hordozott jogos „tavaszi futásáról” nem fog lemondani.

Vajon Gazdi mit szólna, ha őt is eltiltanák a szerelmeskedéstől, és egy kiadós verés várna rá, valahányszor délcegen hazaérkezik egy prímán sikerült pásztoróra után?

Ezt még 2014. november 17-én írtam.

A helyzet úgy hozta, hogy egy 13-14 éves kamaszokból álló csoporthoz sodródva utaztam a vonaton.
Kilógtam a sorból, nagyon. Még annál is jobban.
Hogy ne zavarjon annyira a zajongásuk, képzeletben föléjük emelkedtem és kívülről figyeltem őket. A lányok provokálva, nevetgélve heccelték a fiúkat, akik olykor lekezelően tudomást sem vettek róluk, olykor meg csodálva, sóvárgó pillantásokat vetettek a lányok felé. Kihasználva egy elcsendesült, bágyatag pillanatot, barátságosan megkérdeztem a fiúktól:
”Szerintetek milyen az igazi férfi? Mik az ismérvei?”
Először megdöbbent tekintetek kereszttüzébe kerültem. Hogy elejét vegyem az elmismásolásnak, biztatóan folytattam.
„Őszintén kíváncsi vagyok a véleményetekre. Úgy, ahogyan ti gondoljátok.”
Láttam a fiúkon, hogy elindulnak valamerre befelé, válaszokat kutatva. Ám mielőtt megszólalhattak volna, a csörfösen viháncoló lányok már sorolták is, hogy milyennek kell(ene) lenni egy igazi férfianak.
„Helyes legyen, meg sok pénze” „Tartsa el a családját” „Hűséges, csak velem foglalkozzon” – röpködtek a levegőben. – „Azt csinálja, amit én mondok. Nem jár el a haverokkal” (Ennél már kicsit felhördültek a fiúk, de a többivel láthatólag egyet értettek.) Úgy tűnt, nem foglalkoznak avval, hogy milyen egy férfi, s még nem fogalmazódott meg bennük az sem, hogy egyáltalán milyen férfiak is szeretnének lenni, ha maguk döntenének. Mindent ráhagytak a lányokra, fejet hajtottak. Aztán, mikor a lányok valamelyest elcsitultak, és a fiúk látták, hogy figyelmemet komolyan feléjük fordítom, lassan körvonalazódni kezdett bennük valami.
Küzdősportokról, harcművészetekről kezdtek beszélgetni, barátságról meg célokról, alkotásról, valaminek a megteremtéséről. Valami megmozdult bennük, egy, a tudattalanjuk mélyén szunnyadó őskép halvány körvonalai sejlettek fel.
Mintha ráéreztek volna, talán mégsem csak a lányoknak kell(ene) tudni és megmondani, milyen is egy férfi.
Szabadon eldönthetik ők is.

Jelkép